A hét fátyol táncáról Elizabeth Artemis Mourat (aki több mint 16 évig tanulmányozta a fátyol történetét) írt könyvében két dolog kapcsolódik a hétfátyol-tánchoz.

Salomé története

Egy házasságtörő viszony után Heródiás és sógora, Heródes elhagyták párjukat, hogy egymással kössenek házasságot. Ez ellen Keresztelő János nyilvánosan is szót emelt, hiszen nemcsak elhagyták hites társukat, hogy valaki házasságot kössön a férje testvérével akkoriban vérfertőzőnek számított. Heródes bebörtönözte Jánost, hogy elhallgattassa. Nem merte megöletni, mert félt annak a tömegnek a megtorlásától, akik Jánost prófétának tartották. Heródiásnak volt egy leánya-Salomé- az első házasságából, aki vele és új férjével élt a palotában. Heródes születésnapi ünnepségén a fiatal és gyönyörű Salomé táncolt neki és az elöljáróknak. E táncában (a legenda szerint) egymás után vette le hét fátylát, amíg nem mutatkozott meztelen teste. Táncával annyira megigézte Heródest, hogy az ünnepélyes esküt tett minden magas rangú vendége előtt, hogy megadja a lánynak, bármit is kér. Anyja sugalmazására Salomé János fejét kérte egy tálcán. Bár a király nem akarta teljesíteni kérését, úgy érezte- mivel mindenki előtt tette -ígéretét-, muszáj azt megtartania. Így Jánost lefejezték és Salomé elé vitték.

A bibliai történetben (Máté evangéliuma 14: 6-11) nem említik, hogy milyen táncot is járt a lány. Valójában nincs szó fátylakról, vagy vetkőzésről, csábításról. Oscar Wilde készített egy színdarabot, amit 1892-ben mutattak be Sarah Bernhardt-tal Salomé szerepében, ami a bibliai alaptörténet kiszínezése. E darab sikerén felbuzdulva Richard Strauss írt egy operát ugyanerre a történetre alapozva. Ezt 1902-ben mutatták be először Berlinben a nagyközönségnek. Oscar Wilde fantáziájának nyomán a hét fátyol tánc mítosza lett, ezért kapcsolják a hastánchoz, mivel ezt a táncot kihívónak, csábítónak is tartják.

 

Istár története

Néhányan úgy tartják, hogy a hét fátyol tánca abból a legendából ered, ami elmeséli Istár(a szerelem és termékenység babiloni istennője) leereszkedését az alvilágba. A lefelé vezető hét kapunál hatalmát jelképező egy-egy ékszerét/ ruhadarabját kellett levetnie, hogy útja végén meztelenül/ védtelenül lépjen be. Olyan tárgyakat, mint például korona, karlánc, jogar melltartó, köntös. Fátyolról itt szó sem esik.

Miért Hét?

A hetes misztikus szám. A numerológiában a 7-es szám az égi tudást jelképezi. A fátyol részben eltakar, részben sejtet olyan részleteket, amit csak homályosan láthatunk rajta keresztül. A hermetikus tradíció és a Kabbala szerint az égi tudást az emberek szeme elől a hét fátyol takarja el. Ez az ember pszichológiai működésének hét minősége, amelyet a Kabbala életfájának hét alsó szefirája (héber: szám) fejez ki. (Yesod-tól a rejtett Daath-ig)

Fátylak jelentése

  1. ösztönök, tudatalatti / planétája a Hold (szefira:9 Yesod)
  2. elemző gondolatok, elme / planétája a Merkúr-szefira: 8-Hod
  3. érzelmek, vágyak, illúziók / planétája a Vénusz-szefira: 7-Netzach
  4. az ?Én? , az énkép / planétája a Nap-szefira: 6- TipHareth
  5. akarat, erő,szigorúság / planétája a Mars-szefira: 5- Geburah
  6. emlékezet, bölcsesség / megbocsátás-planétája a Jupiter- szefira: 4- Chesed
  7. idő, tér, halál / planétája a Szaturnusz-szefira: 3- Daath

A fenti leírásból is látható, hogy ezek megfeleltethetőek a hét látható planétának is. Elődeink is ezeket látták, ha felnéztek az égre. Ezeket, az égitesteket különböző tulajdonságokkal ruházták fel, istenekként, sorsalakítóként tekintettek rájuk.

A hetes szám különbözőképpen volt jelen egyes kultúrákban. Az egyiptomiaknak 7 istenük volt, a muszlinoknak 7 mennyországuk, a perzsáknak 7 szent lovuk, a japánoknál 7 istene van a boldogságnak és a szerencsének. És mehetünk tovább: a szivárvány 7 színe, a test 7 csakrája, a 7 zenei hang?

A fátyol önmagában is misztikumot sugall, ezért nem csoda, ha használata összekapcsolódott a hetes számmal. Egy táncos megjeleníti a fenti tulajdonságokat a táncában, vagy választhat saját értelmezési formát, amit beépít az előadásába.

A hastánc egy olyan művészeti forma, amely erőteljes földi energiáival, ugyanakkor titokzatosságával képes összekapcsolni az értelmet az érzelmekkel, a testet a lélekkel, a valóst az illúzióval. Ebben a táncban főként a rejtelmesség, illetve a könnyedség hangsúlyozására használjuk a fátylat.

A hét fátyol esetén nagyobb hangsúly van a fátylakon. A szín- és a méretválasztás is jelentősséggel bírhat. A zenei aláfestés is mondanivalót vihet az eltáncolt történetbe, éppúgy, mint a mimika és a mozdulatok. A hastánc leginkább a nőiesség tánca, mélyebb lényege a földanyával való kapcsolatteremtés, valamint az érzékiség felébresztése. A hastánc minden nő nőies oldalát emeli ki. A nőiség önmagában is egy misztérium, nem titkolt, de titokzatos. A hastánc több szempontból is különleges. Egyrészt egy táncforma, amely a világ egy olyan részéről származik, ahol maga a tánc a kultúra és a spiritualitás része. Az ősi hagyomány képviselői is tudták, hogy jótékony testi és lelki hatásai miatt terápiás mozgásforma is. Ugyanakkor létezik maga a hastánc, mint művészeti forma, amelyeknek tökéletes elsajátításához sok tanulás, gyakorlás, tánctechnikai ismeret szükséges. Akik komolyan veszik a hastáncot, tudják, hogy legalább annyi tanulás és kitartás szükséges hozzá, mint bármely más professzionális tánc elsajátításához, mint pl.: a baletthez, a jazztánchoz, stb.

Fantáziánk sok összefüggést találhat a tánc és a hét fátyol között. Amint látjuk, egyik fent említett történet sem áll közvetlen kapcsolatban a hastánccal vagy a fátylakkal. Mégis, mivel a fátyol, a tánc, és a hetes szám misztikusan összekapcsolódott, úgy érzem, hogy egyedül a táncos felfogásán és fantáziáján múlik, hogyan táncolja el. A fátyol mögötti tánc lehet titokzatos, rejtelmes, csintalan, pajkos, szexi, félénk, kihívó. A táncoson múlik, mit jelenít meg a mozdulataival, melyek szavakká, jelentéssé formálódnak.

Idézetek

"Szerelmet táncolsz, örömet táncolsz és álmokat táncolsz."

Gene Kelly

r3_resize.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!